Fotózás története!!!
1727-ben Schulze német orvos felfedezte az ezüst-haloidok fényérzékenységét. 1822-ben Joseph Niépce (1765-1833) elsőnek készített fényképet fényérzékeny aszfalton. 1839-ben Daguerre ezüst-jodiddal bevont ezüstlemezre fényképezett higanygőzös előhívással. Ugyanebben az évben Fox Talbot ezüst-haloiddal bevont papírral dolgozott folyadékos előhívással. Várakozó halászfeleségek St. Andrews-ban - David Octavius Hill and Robert Adamson kalotípiája. 1851-ben Scott Archer az ezüst-haloidot üveglemezre öntött kollódiumban oszlatta el, ez az úgynevezett "nedves" eljárás. 1840-ben készítette el Petzval József az első fényerős fényképészeti objektívet, amely lehetővé tette, hogy az addigi percekig tartó exponálás másodpercekre rövidüljön. 1870-ben vezette be Maddox a ma is használatos "száraz" zselatin emulziót. Ezt követte 1882-ben az üveglemez helyett a celluloid film (Goodwin), majd 1888-ban az amatőr rollfilm (Eastman, Kodak). A csak ultraibolya és kék színekre érzékeny ezüsthaloidok érzékenységét Vogel terjesztette ki 1873-ban a többi színekre. A fényképezőgépben megvilágított fotoanyag ezüst-bromid kristályain a fény 4-40 ezüstatomból álló előhívási gócokat hoz létre. Az előhívás során a megvilágított ezüst-bromid fém ezüstté alakul át (redukálódik). Az elektronikus képrögzítés történetének kezdete 1951-re tehető, amikor az első képmagnó elkészült. Persze akkor szó sem volt még az "elektronikus állóképrögzítésről". (A TV-kép egyetlen kockája meglehetősen ványadt minőségű fényképre "áttéve".) Kodak180 digitális fényképezőgép prototípus 1975-ből - nem éppen "pocket size" A következő lépésnek tekinthető, amikor az 1960-as években a NASA az ****óg képjeleket digitálissá alakította, hogy biztosítsa a megfelelő továbbíthatóságot a Földre. A Texas Instruments 1972-ben elsőként szabadalmaztatott egy filmnélküli elektronikus kamerát. 1981. agusztusában a Sony megvalósította a Sony Mavica elektronikus fényképezőgépet, ami az eleső kereskedelmi forgalomba került eszköz volt. 1986-ban a Kodak tudósai kifejlesztették az első megapixeles érzékelőt, amely 1,4 million pixelt volt képes rögzíteni. Ez egy 12,5 * 17,5 cm-es méretű fénykép minőségű digitális fotót tesz lehetővé. 1987-ben a Kodak hét terméket valósít meg az elektronikus állóképek rögzítésére, tárolására, átvitelére és kinyomtatására. 1990-ben a Kodak kifejleszt egy foto CD rendszert, az első "világszabványt" a színek definiálásához számítógépes, digitális környezetben. 1991-ben a Kodak létrehozza az első professzionális digitális fényképezőgép rendszert (digital camera system - DCS), sajtófotósok számára. Ez egy Nikon F-3 fényképezőgép volt, egy 1.3 megapixeles érzékelővel. Az első kereskedelmi digitális fényképezőgép, amely soros kábelen keresztül a személyi számítógépre (PC) tölthette képeit az Apple QuickTake 100 volt (1994. február).
